2007. február 21., szerda

Veszélyben ?!

Veszélyben a Sirály!



A XXI. század elején, 2006. szeptemberében, szédítően vakmerő döntésre szántuk el magunkat.
Elhatároztuk, hogy Budapest belvárosában, a Király utca 50-ben, egy per miatt kilenc éve üresen álló, s ezért elhanyagolt, tönkrement köztulajdonú épületegyüttest, civil erőből rendbe hozunk és benne non-profit kulturális helyet alakítunk ki.Több millió forintos beruházással és felbecsülhetetlen értékű civil munkával rendbe hoztuk az épületrészt és 2006. október 5-én megnyitottuk a Sirályt!A nyitás óta eltelt négy hónapban több ezer látogatónk, civil szervezetek programjai, képzőművészeti, filmes, zenei, és színházi rendezvényeink, hónapokra előre meglévő programtervünk bizonyítják, hogy szükség van ilyen kisközösségi non-profit kulturális helyekre.A fennmaradás érdekében most a nyilvánossághoz fordulunk, és a segítségeteket kérjük. Célunk, hogy az önkormányzati szervezetek mindenki érdekét szem előtt tartó döntést hozzanak és a Sirály! idővel egy európai mintákat követő hely legyen, amely kulturális rendezvényeknek és civil szervezeteknek ad otthont.

A másik alternatíva, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő épületegyüttes évekre ismét bezár, újra tönkremegy.A fennmaradáshoz első lépésként a jogi helyzet végleges megoldásáig egy mindkét peres fél által elfogadott ideiglenes hasznosítási szerződést kívánunk kötni a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal, amelyben vállaljuk az épület állagmegóvását, karbantartását, közüzemi számláinak rendezését, egy önfenntartó kulturális tér működtetését.
Ennek jogi akadálya nincs, hiszen a peres felek egymással jogszerűen kölcsönösen megállapodhatnak.Szeretnénk mindent legjobb tudásunk szerint megtenni, hogy évek múlva, városunkat magukénak érző, azért felelőséget vállaló, s ezért tenni is kész szervezetek, emberek összefogásának mintájaként lehessen a Sirály!-ra hivatkozni.


Ehhez várjuk támogató figyelmedet, aláírásodat, ötleteidet, részvételedet!


Ötleteiteket a siraly50@gmail.com és a maromessage@gmail.com e-mail címekre várjuk.
Aláírásoddal a Sirály pultjánál elhelyezett íveken támogathatod a hely fennmaradását.