Bár csak aznap hirdettük meg, pillanatok alatt szárnyra kapott a hír a városban: az aznap a Sportcsarnokban gigamega koncertet adó Frank London és csapata este a Sirályba látogat és hozzák a hangszereiket is... A zsúfolásig megtelt pincében (amelyben leginkább az első iskola-bulikhoz hasonlítható izgatottság és zsongás uralkodott) már épp kezdett elszabadulni a káosz, mikor végül fél 12 körül megérkeztek a várva-várt New York-i vendégek. És bizony nem okoztak csalódást. Frank nem csak hogy mindenkit lefújt a színpadról, de zenekarvezetői képességét is megcsillantotta: a meglehetősen szétesett quasi-zenekart képes volt pillanatok alatt gatyába rázni, így nem csak fantasztikus trombita-szólókat hallhattunk, hanem szem- és fültanúi lehettünk néhány igencsak emelkedett zenei pillanatnak - sajnálatos, hogy a kissé túl nagy számban jelenlevő magyar zenész-brigád számára sokszor fontosabb volt az ÉNisjátszomfranklondonnal érzés, mint maga a muzsika... Persze tisztelet a kivételnek; a ki tudja honnan, hirtelen ott termett Ágoston Béla például remekül tudta kezelni a helyzetet - ezek voltak talán a legsikerültebb "kooprodukciós pillanatok". A New York-i brigád őrületesen jó klarinétosa mellett meg kell még említeni a pozan-os lányt is, aki nem elég, hogy gyönyörű, de olyat fújt, hogy attól seggre ültünk... Összeségében egy jó hangulatú estről számolhatunk be, bár zeneileg meglehetősen kaotikusra sikeredett. Reméljük amerikai vendégeink is jól érezték magukat - minden jel arra utalt, hogy igen; hajnali öt körül távoztak, nekünk úgy tűnt meglehetősen jó hangulatban...
