2009. december 31., csütörtök

Az Egri Kis Zsinagóga története hasonlatos a Sirályéhoz: egy sok évig üresen álló, egyre rosszabb állapotú épületbe költözött be egy fiatal művészcsoport, akik a kihasználatlan terekbe végre újra életet vittek, illetve vállalták az épület állagmegóvását, karbantartását. Az egykori zsinagóga most sokfunkciós kulturális tér: galéria és műtermek üzemelnek benne, illetve nagytermében koncerteket, előadásokat, filmvetítéseket, performance-okat mutatnak be. Évek óta egyre nagyobb közönséget vonz Performance Fesztiváljuk, mely 2009-ben is nagy sikert aratott. A Sirály meghívására most Budapesten is bemutatkozott a Csapat; művészeik egy önálló fotókiállítással, óriási dokumentációs képanyaggal, performance-okkal készültek, majd a Pásztorok adtak egy happening-, színházi előadás-, gyógyterápiás foglalkozás- és stand up comedy elemeivel tarkított bombasztikus koncertet.

És akkor a Negyed6negyed7 fesztiválról még nem is szóltunk (az esemény ugyanis ennek része volt)! Erről részletesen, képekkel tarkítva itt.

Nincsenek megjegyzések: