2010. április 20., kedd

The Beach






A Beach a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András társulatának Közöny adaptációja, avagy inkább annak parafrázisa. Vagy mi? A darab során föl-fölbukkannak az eredeti szöveg töredékei és csak lassan bontakozik ki Camus története, ezzel párhuzamosan (de inkább függetlenül tőle) egy mai közönyös világ figurái és helyzetei is föl-föltűnnek, meglehetősen töredékes, ugyanakkor szórakoztató, szatirikus formában. Camus írása sem az a mű, ami a megjelenése óta eltelt 68 év alatt bármit is veszített volna aktualitásából, ezért az ilyen fajta adaptáció, illetve jelenbe való átültetése veszélyes ügy, az aktualizálással könnyű elcsúszni. Szerencsére a társulat nem is vitte túlzásba ezt a fajta újraértelmezést, inkább a regényt alapul véve hozzátoldotta saját szatirikus világképét, de míg a másik előadásuk, az Urbi et Orbi úgy volt kerek, ahogy van, itt egy picit mintha beleestek volna a "trendizés" csapdájába. Az előadás mindemellett viszont rettenetesen vicces és lebilincselő, a remek színészek minden pillanatban lekötik az ember figyelmét. A regény kifordítása, a szöveg gyakorlatilag intertextuális használata dramaturgiailag is rendkívül izgalmas ötlet. Megnézni nagyon is érdemes! Erre legközelebb a pécsi POSZT-on van lehetőség, május 3-án és 4-én.
Az amúgy POSZT-díjas társulat előadásáról így írnak másutt: Ellenfény, Kultúrpart.

Nincsenek megjegyzések: